Gyűjtőkémény-felújítás egy nap alatt

Gyűjtőkémény-felújítás egy nap alatt

Szerencsés – és ritka – együttállás, ha a magyarországi épületgépészeti szaksajtó egy magyar innovációról számolhat be. Igaz, esetünkben maga a problémakör is jellegzetesen magyar, vagy legalábbis kelet-európai, a Lajtától nyugatra ugyanis nem nagyon fordult elő, hogy olyan társasházi kéménymegoldásokkal álljanak elő, amely lehetővé teszi, hogy egy kürtőre több lakás is csatlakozzon.

Így aztán a kontinens gazdagabb (vagy előrelátóbb) felén az sem okoz fejtörést, ha az egyik közös kéményes lakás mondjuk kondenzációs kazánra váltana, míg a többiek maradnának a régi turbós készüléküknél. Idehaza viszont ez bizony problémát jelent, s erre kínált elismert műszaki megoldást a bevezető mondatban említett innováció, amely nem más, mint a 2015-ben Construma Nagydíjat nyert Krea K2 kéményrendszer.

A technológia lényegéről Szenkovszky István, a gyártó tárulás egyik alapítója beszélt a VGF&HKL szaklapnak. Mint mondta, a saválló acél béléscső garantálja a kémény nyomás- és kondenzvíz- állóságát, a magas hőmérséklet-tartományban is működőképes csappantyúk pedig megoldják az éppen nem működő kazánok védelmét, és megakadályozzák a füstgáz átáramlást az égéslevegőtérbe. A kondenzvízgyűjtő edénybe beépíthető szivattyú gondoskodik a kémény alján összegyűlt víz eltávolításáról abban az esetben is, ha nincs közelben szennyvízelvezető cső. Hankóczy György társalapító azt hangsúlyozta, hogy az új technológiával a kivitelezés csupán egy napot vesz igénybe, ezért az átalakítás akár fűtési szezonban is elvégezhető. Somogyvári András, a társulás harmadik alapítója a lapnak arról beszélt, hogy ezzel a módszerrel a termofor gyűjtőkéménnyel rendelkező társasházi lakások fűtése is korszerűsíthető, amennyiben az egy kéményen lévő egymás fölötti lakások tulajdonosai vállalják, hogy a kéményfelújítással egy időben a régi gázos vízmelegítő készüléket kondenzációs kombi gázkazánra cserélik.

A lap végül megszólította a témában Keszthelyi István épületgépész mérnök-tervezőt. Arról kérdezték, hogyan látja ő a technológiát. Hogy mit válaszolt, elolvashatják a teljes cikkben.