Nyílt égésterű készülékek kéményei

 

A nyitott égésterű lakásfűtő, vízmelegítő kazánok nem felelnek meg az Európai Únióban érvényben levő környezetvédelmi és energia hatékonysági előírásoknak. Ilyen jellegű készüléket nem lehet kereskedelmi forgalomba hozni és ha még sikerül is esetleg valamilyen módon hozzájutni, szabálykövetően üzembe helyezni sem lehet.

Mégis foglalkozni kell az nyitott égésterű készülékek kéményeivel is , mert a még nagyszámban működő készülékeknél is komoly biztonsági rizikót jelent a nem megfelelő állapotú kémény!

Korrodált alumínium kéménybélésAz korábbiakban használt aluminium bélésanyag rövidebb ideig képes ellenállni a kéményben jelentkező igénybevételnek. Néhány év alatt a kondenzátumból kicsapódó savak miatt az alumínium szinte eltűnik, így a füst a lakótérbe szivároghat.Korrodált alumínium kéménybélés

A szilárd tüzelőanyaggal szemben a gáz égésekor keletkező szénmonoxid és széndioxid színtelen, szagtalan, ezért nem észrevehető. A szénmonoxid háromszázszor erősebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, ezért már kis koncentrációja is súlyos mérgezést, halált okoz.

Magyarországon évente még mindig sokan halnak meg szénmonoxid mérgezés következtében. 

Magyar kutatómérnökök fejlesztették ki azt a háromrétegű, hőre keményedő kompozit műanyaggal történő kéménybélelési technológiát, amely a világ nagyrészén elterjedt, szabadalmaztatott eljárás.

A Kompozitor Kft. (Kecskeméthy Géza) által kifejlesztett anyag világszerte FuranFlex márkanév alatt forgalmazott anyag, üvegszállal erősített hőre keményedő kompozit műgyanta. Erős, mint az acél, korrózió-, saválló. Tartósan ellenáll a füstgázok hőterhelésének is. A hazai minősítő intézetek 500 °C fokig vizsgálták az alapanyagot. Megállapították, hogy gáz- és olajfűtésnél 200 °C fokos tartós, és 250 °C fokos csúcsterhelésnek vethető alá a FuranFlexből készült kéménybélés.
A Furanflex anyagának hővezető képessége kb. 750-szer rosszabb, mint az alumíniumnak. Míg ez az érték a kompozit műanyagnál 0,4 W/mK, addig az alumíniumnál 300 W/mK, a koracélnál 16 W/mK. Egyebek mellett ez jelentősen javítja a kazán teljesítményét is.

  • Hő és hidegállóEgyedi FF techFuranFlex bélés elvi rajza
  • Hőszigetelő
  • Korrózióálló
  • Nagy szilárdságú
  • Választható átmérőjű
  • Gáztömörségű
  • Változtatható átmérőjű egy béléscsövön belül is
  • Jobb huzatot biztosít
  • Bármilyen keresztmetszetű forma kialakítható
  • Kis tömegű
  • Tetszőleges hosszúságú
  • Falbontás nélkül beépíthető
  • Rövid idő alatt beépíthető
  • max 30 fok elhúzás lehet a kéményben
  • Vékony falvastagságú
  • Egyszerűen kezelhető
  • Sima belső felületű
  • Szinte korlátlan működési időt biztosít

furanflex 2Elhúzásos kéményjáratok anyaga a FuranFlexFuranFlex kéménybélelési technológia

1. Felmérés
Munkatársaink a Budapest területén ingyenes helyszíni felmérés során ipari kamerával átnézik a kémény teljes belső felületét, kitöltik a minden fontos információt tartalmazó adatlapot. Az alkalmazott kazán típusát és a fennálló lehetőségeket figyelembe véve meghatározzák a kéménybélés hosszát, átmérőjét. Az adatok alapján  árajánlatot adunk. Ennek elfogadása esetén megtörténik a munka időpontjának egyeztetése.

2. Kéménybélelés
Elengedhetetlen a kéménykürtő belső felületének előkészítése. Ez jelentheti a szükséges méretre tágítást, és/vagy a belógó téglák, habarcsdarabok, lerakódások eltávolítását. Az egyenletes átmérő elérése zajjal jár, de falbontásra általában nincs szükség. Kialakításra kerülnek a bekötő-, és tisztítónyílások is.
Az előkészített kürtőbe felülről befűzzük az adott méretre legyártott, félbehajtott lágy FuranFlex csövet.
A tömlőt kompresszorral felfújjuk, ami után felveszi a kémény alakját, függetlenül annak méretétől, esetleges deformálódásaitól, majd a folyamatosan átáramoltatott gőz hatására rövid időn belül (1-2 óra) megszilárdul. A füstgáz csatlakozó acél idomokba ilyenkor oldhatatlanul beledagad és ragad a FuranFlex.

Egyedi FF

A FuranFlex tömlő tehát bármilyen geometriájú kéménybe beépíthető maximális keresztmetszet kihasználás mellett, ezzel lehetővé válik az optimális teljesítményű kazán alkalmazása.

A megkeményedett cső fúrható, fűrészelhető. A kémény tetején esővédő tárcsát, alján a legújabb szabványoknak megfelelő rozsdamentes acél tisztító ajtót építünk be, biztosítjuk a kondenzvíz elvezetését.

 A Kompozitor Kft által kifejlesztett technológia nem csak egyedi kéményekre használható. A FuranFlex a nagy keresztmetszetű központi kémények bélelésére is kíválóan alkalmas.

A hasonló elven működő, de a feladatnak megfelelő össszetételű kompozit műanyagból kifejlesztett Rainflex az esőelvezetők, a Ventilflex a szellőző járatok bélelő anyaga.

Kéménybélelési technológiák összehasonlítása

Bélelés alumínium csővel

Bélelés FuranFlex-szel

Bélelés acélcsővel

 Korrózióállóság

Gyengén sav-, és lúgálló

Savakkal szemben nagyon jó, lúgokkal szemben jó

Savakkal szemben jó, lúgokkal szemben jó

 Tartósság

6-12 év (igénybevételtől függően)

25 év gyártói garancia

12 év felett

 Hasznos  keresztmetszet

Kör keresztmetszet

Felveszi a kémény teljes keresztmetszetét

Kör keresztmetszet

 Légellenállás

Merev csőszakasz: alacsony
Flelxibilis cső: redőzete miatt nagyobb légellenállás

Alacsony (teljesen sima, összefüggő felület)

Merev cső:Alacsony
Flelxibilis cső: redőzete miatt nagyobb légellenállás

 Felhasználhatóság

Elhúzásos kéményekbe csak falbontással tehető be

Elhúzásos kémények bélelése bontás nélkül

Elhúzásos kéményekbe csak falbontással tehető be

 Gáztömörség

Rossz (toldásoknál rések, gáz és sav szivárog)

Tökéletes (nincs toldás)

Jó (toldásoknál kisebb rések, gáz és sav szivároghat)

 Hővezetés

Jó hővezető, a külső hőmérséklet lehűti, ezért a füstgáz lecsapódás jelentős

Hőszigetelő, a lecsapódás ezért kisebb

Jó hővezető, a külső hőmérséklet lehűti, ezért a füstgáz lecsapódás jelentős

 Hőtágulás

Rések nőhetnek

Nincsenek rések

Rések nőhetnek

 

FF garanciajegy

Minden egyedi kémény béleléséről kivitelezői nyilatkozatot és gyártói garanciajegyet (25 év korróziós garancia!) adunk megrendelőnknek. 

 

Kémény kalkulátor

Építkezés, felújítás vagy a fűtésrendszer korszerűsítése során az egyik legfontosabb döntések egyike a megfelelő kémény kiválasztása. Ahhoz, hogy a kémény optimálisan teljesítsen és biztonságos legyen, számos tényezőt kell figyelembe vennie. Egyedi kéményeink között találhatóak nyílt illetve zárt égésterű készülékek, valamint fatüzeléses kémények is. Gyűjtőkéményeink között pedig, vegyes KREA K2+ kémények és termofor gyűjtőkémények is.

Kémény kalkulátorunk megkönnyíti Ön számára a megfelelő kémény kiválasztását, típus és ár szerint is egyaránt. A szükséges adatok megadása után könnyedén rendelkezésére áll az Ön igényeit maximálisan kielégítő készülék , így nem kell aggódnia, hogy nem tudja melyik a megfelelő kémény otthonában.

Tovább a kémény kalkulátorra

Hírek, újdonságok a kémények világából

Cégünk egy újabb mérföldkőhöz ért, hiszen saját telephelyünkre költöztünk.

Cégünk egy újabb mérföldkőhöz ért, hiszen saját telephelyünkre költöztünk. Az új címünk, 1097 Budapest, Hentes u. 11-13., jól megközelíthető helyen található és könnyen elérhető

Bővebben ...

Szerelés vagy karbantartás? Nem mindegy!

Noha egyre több felhasználóban tudatosul, hogy a gázkészülékeket célszerű évente egyszer karbantartani, sok esetben mégsem hívnak szerelőt. Elbliccelik, mint a fogmosást a gyerekek. A következményeket könnyű kitalálni, akkor rohannak szakember után, amikor már „fájdalmassá válik” a helyzet, viszont még ekkor is úgy próbálják azt beállítani, hogy csupán egy kis takarításra vagy egyéb apró beavatkozásra lesz szükség. Javítás helyet karbantartásra invitálják tehát a szakembert, aki a helyszínen szembesül vele, mi is a helyzet valójában.

Bővebben ...

Gázkészülékek égőjének beszabályozása

Még a fűtésszereléshez valamelyest konyítók között is találni szép számmal olyanokat, akik úgy gondolják, egy gázkazánt elég csupán rákötni a rendszerre, s onnantól a berendezés teszi a dolgát a maga gyárilag beállított paraméterei, adottságai szerint. Nos, egy vegyes tüzelésű kazán tényleg így működik, a gázkazánok, különösen a modern, széles tartományú modulációra képes kondenzációs készülékek beüzemelése azonban a beállítást is magában foglalja, hiszen a gyári beállítások nem feltétlenül szolgálják a legoptimálisabb üzemet.

Bővebben ...